Sajttal töltött gomba

Sajttal töltött gomba hozzávalói 4 személyre:
  • 500 g csiperkegomba (nagyobb méretűek)
  • 200 g sajt
  • 1 kis dobozos tejföl
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint: só, bors, metélőhagyma
  • panírhoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa

A gombákat alaposan megmossuk, a szárukat kivágjuk. (Persze, hogy a gombaszárak se vesszenek kárba, azokat is megsüthetjük, csak töltelék nélkül.) Első lépésként bepanírozzuk őket: először lisztbe, majd tojásba, és végül zsemlemorzsába forgatva. Ezt követően egy serpenyőbe bő, közepesen forró olajban a gombafejek mindkét oldalát kicsit megpirítjuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor alaposan lecsöpögtetjük, és papírtörlővel kibélelt tálkába tesszük őket, amely a maradék zsiradékot is felszívja róluk.

A töltelékhez egy külön edénybe tesszük ki a tejfölt, ráreszeljük a sajtot, majd alaposan összekeverjük őket. A fokhagyma gerezdeket a reszelő apró lyukú oldalán lereszeljük vagy fokhagymanyomóval pépesítjük, és a masszához keverjük. Ezt ízlés szerint sózzuk, picit borsozzuk, valamint pár csipet metélőhagymát is adunk hozzá. Tálalás előtt negyed órával előmelegítjük a sütőt 200 fokra, és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk a gombafejeket úgy, hogy az üreges részük legyen felfelé. Mindegyiket megtöltjük a tejfölös-sajtos masszával, majd addig sütjük őket, amíg rájuk nem olvad vagy pirul a töltelék. Ez körülbelül 10-15 percet vesz igénybe. Ha elkészült, rizzsel, krumplipürével vagy salátákkal fogyaszthatjuk.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 1 Átlag: 5

Szólj hozzá!