A fiatalító fehérje

A kollagén fontos szerepet tölt be a test felépítésében, jó közérzetünk megőrzésében, szöveteink fejlődésében. Ez a rendkívüli fontosságú kocsonyás anyag biztosítja a szövetek rugalmasságát. Hiánya következtében betegségek léphetnek fel, illetve az öregedés tüneteit észleljük. Részt vesz a szervezet gyógyulási folyamataiban, gyermekeknél a fejlődésben is fontos szerepet játszik.

Talán 25 éves korunkig nem is szentelünk különösebb figyelmet a kollagén-vesztés lehetőségének, ugyanis termelődésének legintenzívebb időszakát éljük. Ebben az életkorban így nem kell még szembesülnünk hiányának kellemetlen következményeivel.

Ám a kollagén fokozatos termelődése a 30-as éveinktől lecsökken, és 60-as éveinkre teljesen leáll. Köztudott, hogy a nők kevesebb kollagént termelnek a férfiakkal szemben, és ez a mennyiség is éves szinten 1%-kal csökken. Ennek eredményeként tapasztaljuk a saját bőrünkön az öregedés jeleit. A bőr veszít tartásából, mindemellett a hajunk és körmünk felépítése is megváltozik, csontjaink szerkezetére szintén nagymértékben hatással van.


Mennyi kollagénre van szüksége szervezetünknek?

Életkorunk növekedésével egyenes arányban nő a szervezet kollagén-igénye is, ami szám szerint a következőképpen alakul: 30 éves korunkig 5.000 mg, ötvenes éveink eléréséig ez a szám 10.000 mg-ra nő, majd 15.000 mg lesz a szervezet számára ideális mennyiség.


A kollagén veszteség elkerülése, megelőzése, a folyamat lassítása

A C-vitamin jelentős mértékben hozzájárul a kellő mennyiségű kollagén előállításához. Helyes étkezéssel tehát a külsőnk és belsőnk egészségét is megőrizhetjük. A szója és a zöld tea kollagén stimuláló hatása egyértelműen kimutatható, illetve az előbb említett C-vitaminban gazdag ételek rendszeres, ám mértékletes fogyasztása – mint a citrusfélék, káposzta – is pozitív hatással lehet fiatalos megjelenésünkre.

A Thread Lifting-et (Bioszálas beültetés) tekinthetjük a probléma megoldásának, másik hatékony alternatívájának. Ez az eljárás ugyanis a kollagén-vesztés lelassítására fókuszál, azáltal hogy a bőrben a beültetett szálak mentén új kötőszöveti rostokat hoz létre, és aktivizálja a regenerációs folyamatokat. A beavatkozást követő 1,5-2 évre fiatalossá és feszessé teszi a bőrt.


Miért nem kell tartanunk a Thread Lifting beavatkozástól?

A kezelés ebédidőben elvégezhető, maradandó nyomot, heget nem hagy maga után, varratszedéssel nem kell kalkulálni. Egyetlen hosszútávon tapasztalható eredménye a két éven át tartó fiatalos vonások. A beültetett szálak teljes mértékben felszívódnak, mivel anyaguk megegyezik a sebészeti felszívódó varratok anyagával. Ezek használata mögött évtizedes tapasztalat áll, így teljes értékben megbízhatunk bennük. A kezelést követően bőrünk feszesebbé, fiatalosabbá válik anélkül, hogy drasztikusabb műtétnek vetnénk alá magunkat.

Szervezetünk karbantartása tehát egy többlépcsős és komplex folyamat. A helyes életmód mellett külső beavatkozásra is szükségünk lehet ahhoz, hogy megőrizzük testünk eredeti vonásait, és egészségesek maradjunk.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 0 Átlag: 0

Szólj hozzá!