Ha karikás a szemed…

A szem alatti sötét karikák nem nyújtanak túl esztétikus látványt. Sok dolgot lehet olvasni, hallani, de nincs minden megállapításnak igazságalapja. Lássuk, milyen dolgok állhatnak a karikás szem hátterében.

 

Aludj eleget!

Orvosok szerint egy átlag felnőtt embernek 7-8 óra alvásra van szüksége. Ez azonban egyénfüggő, ha úgy érzed, hogy az előírt alvásidő után is fáradt vagy, akkor te abba a csoportba tartozol, akik kevésbé bírják az egész napos, egész hetes hajtást. Ne sajnáld az időt az alvásra.

Cigaretta és alkohol

A dohányzás nem csak a tüdőbetegségek előidézője, de az arcbőrnek sem tesz jót. A legjobb, amit tehetsz, az hogy leszoksz. Nem egyik napról a másikra kell, de ahogy csak tudod csökkentsd az elszívott szálak mennyiségét. Ugyanez a helyzet az alkohollal. Májroncsoló hatása mellett, szerepet játszik a karikás, puffadt szem kialakulásában. Próbálj minél kevesebbet inni.

Mozgás, folyadékbevitel

Fontos, hogy minden órában legalább 5 percet mozogj. Állj fel, mozgasd meg a lábaidat, kezeidet, csinálj néhány fejkörzést. Ezek a mozdulatok jótékony hatással lesznek a vérkeringésedre. Ha ezt elvégzed, felfrissülsz és újult energiával folytathatod a feladataidat.

karika

Ügyelj a megfelelő folyadékbevitelre. Ha nehezedre esik legyűrni naponta 2 liter folyadékot, akkor érdemes magad mellé készíteni egy kis üveget, vagy poharat amit mindig újratöltesz, mondjuk az óránkénti mozgásaid alkalmával.  Könnyebb elfogyasztani a kellő mennyiségű folyadékot, ha egyszerre csak keveset kell. Ne csak akkor nyúlj a pohárhoz, amikor már porzik a veséd, hanem minden alkalommal, amikor ránézel az innivalódra.

Hogyan lehet kezelni a kialakult karikákat?

Először is ott van az örök klasszikusnak számító szeletelt uborka. Azért közkedvelt, mert az uborkának nagy a nedvességtartalma, ennélfogva hidratálja és nyugtatja a fáradt, karikás szemet.

Ez a zöldség helyettesíthető két kanállal is. Tegyél pár perce a fagyasztóba két teáskanalat, majd lehűlésük után nyomd a szemed alatti karikákra.

Ha szereted a különböző gyógynövényes borogatásokat és karikás a szemed, akkor készíts egy kevés kamillateát. Nyomkodd ki a teafiltereket, dőlj hátra és helyezd a szemeidre a meleg  filtereket. A főzetet nyugodtan kortyolgasd el közben, hiszen kiváló nyugtató,- gyulladáscsökkentő- és fájdalomcsillapító is.

Ha az imént említett dolgok közül egyik sem használ, még mindig ott van a korrektor, ami részben képes elfedni a sötét karikákat. Az is előfordulhat, hogy vashiányod van, ennek kiderítésére viszont orvoshoz kell fordulnod.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 0 Átlag: 0

Szólj hozzá!