2014 nyarának legdivatosabb színei

A nyár beköszöntével az első gondolataink között szerepel ruhatárunk átválogatása. Azok a ruhák, amiket tavaly még az „elmegy” kategóriába soroltunk, idén valószínűleg már felejtősek lesznek, továbbá sok esetben előfordulhat, hogy kifogytunk, kihíztunk bizonyos darabokat. 

Szóval szinte kivétel nélkül mindenkinek ruhatár frissítésre van ilyenkor szüksége, azonban jól tudjuk, ez nem kis feladat. Azt hiszem, sokunknál rögtön felmerül pár kérdés, mint például, hogy milyen stílusú cuccok lesznek divatosak, vagy milyen színűek. Ez a kis iromány pedig az utóbbihoz szeretne most segítséget nyújtani a ruhaválogatás és a vásárlás előtt állóknak.

Első és legfontosabb tény: a nemrégiben még trendinek számító neon színek kezdenek háttérbe szorulni, és helyüket átveszik a lágyabb, pasztell árnyalatok. Ez nem feltétlenül „gond”, hiszen forró kánikulában egyébként is jobban esik haloványabb ruhákat hordani, mert kevésbé melegszenek át, nem szívják magukba a tűző napsugarakat annyira. Abban tehát egyetérthetünk, hogy mindenképpen kellemesebb lesz ilyen halvány tónusú cuccokat viselni.

nyar-szin2

Azért az élénkebb színek kedvelői is örülhetnek, mert ezen a nyáron hódítani fog az égszínkék, a türkizkék és a narancssárga szintúgy. Természetesen nem rikító, szemet bántó árnyalatokra kell gondolni, hanem egyszerűen élettel teli színekre, melyek ha úgy tetszik, a szezon „alapelemeit” szimbolizálják: a tengert, a strandot, a napsütést és a friss citrusi gyümölcsöket.

A minimalista stílus egyre inkább betörni látszik a ruházat terén is, ugyanis számos kontrasztos árnyalatú, letisztult szabású darab jelent meg. A fekete-fehér nagyon meghatározóvá vált a jelenlegi divatban, így senki se felejtsen el pár ilyen jellegű ruhadarabot beszerezni. Valamint nem árt összebarátkozni is velük, mert valószínűleg nem csupán egy múló kis trendről van itt szó. Az ilyen kollekciók ugyanis erőteljesen olyan érzetet keltenek az emberben, mintha a jövő előfutárai lennének, tehát még csak valaminek a kezdetei.

Persze mindenki a maga stílusának megfelelő és megjelenéséhez illő ruhákat vásároljon, de a fentebb említett színek abszolút dominálni fognak az üzletek kínálatában.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 0 Átlag: 0

Szólj hozzá!