A levenduláról

A levendula egyike azoknak a növényeknek, amik változatos felhasználásukról ismeretesek. Ismerkedjünk meg tehát ezzel a csodálatos növénnyel!

 

Az ókorban a szépségápolás meghatározó kelléke volt. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, Európába római közvetítéssel jutott el. Karthágóból származó leletek szerint már igen korán használták fürdéshez vízbe szórva, később pedig szappant is készítettek belőle. A néphit szerint távol tartja az ártó szellemeket, rontó erőket, mindezt erős illatának köszönhetően.

levendula1

A XIII-XIV. században pusztító pestisjárvány során az egészséges emberek levendulacsokrot kötöttek a csuklójukra, hogy távol tartsák az ártó kórságot. Egyes emberek szerencsés módon nem is kapták el a fertőzést. Ez persze magyarázható a levendula vírus- és baktériumölő tulajdonságaival is, ezen kívül ismert nyugtató és relaxációt elősegítő szer. Évszázadokon keresztül alkalmazták fájdalomcsillapítóként, görcsoldóként és idegrendszer erősítő szerként. Használták továbbá fogfájásra, rovarcsípésre, ficam és rüh gyógyítására. Teaként is fogyasztható, tejjel keverve bársonyossá teszi a bőrt és közismert gyógymód női megbetegedések esetén is, mivel irrigáló (hüvely tisztító) hatású.

A XX. század elején rájöttek, hogy mindezek mellett a levendula segíthet a hasmenés, köhögés vagy fejfájás elmulasztásában, valamint a II. világháborúban sebfertőtlenítésre is használták. Ezután kezdték el alkalmazni illóolaját az aromaterápiában is, amely szintén nyugtató, ellazító és segít a depresszív kedélyállapot megszüntetésében. Alvászavarban szenvedőknek szintén ajánlott: szárított formájában a párnahuzat belsejébe kell tenni vagy pár csepp levendula olajat kell locsolni a párna belső felébe. Éjszaka fokozatosan párologni fog, így biztosítva a nyugodt alvást.

Az 1920-as években Bittera Gyula, korának neves gyógynövény szakértője, megvett a Tihanyi-félszigeten egy gondozatlan földterületet, amit Franciaországból importált levendulacserjével ültetett be. Ez sikeres kezdeményezésnek bizonyult, ugyanis a helyi éghajlati, valamint talajviszonyok miatt a learatott levendula több illóolajat adott, mint francia párja. Ezután a tihanyi levendulát a tőzsdén is jegyezték, Bittera pedig az eddig 20 hektár helyett további 80 hektáron folytatta a levendula termesztését. A II. világháborút követő viszontagságok miatt azonban a jövedelmező termelést egy időre le kellett állítani, és csak 1986-ban indulhatott be ismét gőzerővel, akkor már a Tihanyi-félsziget szinte teljes területén. A növény így lett Tihany és a félsziget szimbóluma, és kerül megrendezésre a mai napig is a Levendula fesztivál, melynek keretein belül körbe kalauzolják a turistákat a félsziget ültetvényein.

levendula2

A levendula, mint már említettük fűszerként is használható. A gyros fűszerkeverék alapja, illetve a provence keverékbe is kitűnő, de használható kecskesajtos és gyümölcsös édességek ízesítésére is. Az enyhén fahéjas és vaníliás ízű levendulaméz igazi kuriózumnak számít, de komponenseinek köszönhetően nem annyira édes. Nem szokványos, mivel színe inkább a borostyánra hasonlít, és a többi virágmézzel ellentétben hosszú tárolás mellett sem kristályosodik ki. A mézet is használhatjuk sajtos ételek kísérőjeként, leginkább a feta sajttal, a kék sajtokkal és a brie típusú francia sajtokkal harmonizál. Nyáron fagylalt vagy akár üdítő is készíthető belőle.

Illatpárnába töltve a ruhásszekrénytől távol tartja a molyokat, illetve a lakás egész területén a többi rovart is. Nyári szúnyoginváziók idején ugyancsak kiváló lehet. Télen is használhatjuk a párologtatóba cseppentve, hogy egy fáradságos munkanap után új erőre kapjunk általa. A felhasználási lehetőségek skálája tehát szinte végtelen, így csak rajtunk áll, éppen melyik opcióra van szükségünk.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 0 Átlag: 0

Szólj hozzá!