A gésák szépségtrükkjei

A gésák népszerűsége Japánban napjainkig töretlen, de a 2005-ös filmnek köszönhetően világszerte csodálják a már-már két lábon járó műalkotásokat. Vajon mitől ilyen tökéletesek, hogyan tudják megőrizni fiatalságukat?

Aki látta az Egy Gésa emlékiratai című filmet, vissza tud emlékezni azokra a jelenetekre, mikor aprólékos gondossággal készítették el jellegzetes sminkjüket. Persze itt most nem smink, hanem szépségápolási tippeket fogunk bemutatni, de azt el kell ismerni, hogy a gésák a maguk különleges módján, milyen gyönyörűek.

gesa2

Higiénia

A japánok nagyon híresek tisztaságukról, otthonaikban akár enni is lehetne a padlóról. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ugyanennyi gondot fordítanak személyes higiéniájukra is. Úgy tartják, hogy az egészséghez épp annyira fontos a test tisztasága, mint a lélek épsége. A fürdést azzal kezdik, hogy egy durva anyaggal végigdörzsölik magukat, mellyel eltávolítják az elhajt hámsejteket, és felélénkítik a vérkeringést. Ezt követően ülnek be a nagyon forró (kb. 38-43 fokos) vízbe, ahol közben zöld teát iszogatnak.

Onszen

Másik tradicionális japán különlegességnek a nyilvános fürdők, az onszenek számítanak. Ezek csak is természetes anyagokból (kő, fa) épültek, és a széleket a feng shui szerint lekerekítették. Vulkanikus eredetű meleg víz forrásokat alakítottak ki erre a célra, melyek hőmérséklete 40 fok körül mozgott. Ide csak teljesen tisztán lehet menni fürdőzni, meztelenül, és ez sokszor koedukáltan történik.

Pakolás

Ezután különböző természetes alapanyagból készült szépítőszereket használtak. Egy különleges hínár pakolást, melyet az arc mélytisztítására alkalmaztak. A pakolásban található hínár és alga egyaránt jótékony hatással bír a bőr szerkezetére. Az algában található jód segíti az anyagcserét és méregteleníti a bőrt. A hínárban lévő béta-karotin pedig késlelteti az öregedést.

Vitaminok

A bőr sokkal bársonyosabbnak és puhábbnak hat, ha megfelelő a szervezet C-vitamin telítettsége. Ebben segíthetnek a citrusfélék, köztük a narancs. A narancsban található illóolaj, a melanin ugyanis ragyogóvá teszi az arcbőrt. Ismert jótékony hatásairól az adzuki bab is, mely kalciumot, vasat és magnéziumot tartalmaz, és kiváló édesítője lehet salátáknak, pástétomoknak, mártásoknak. Ha pürésítjük és felkenjük az arcunkra, energiával teli és gyönyörű arcbőrt kapunk. Vitamin és ásványi anyag tartalma ugyanis nem csak elfogyasztásával kerülhet szervezetünkbe, mivel bőrön át is felszívódik. Természetesen rendszeresen alkalmazva hat a legjobban, de heti egyszeri használata bőven elegendő.

Rizskorpa

Ha fel akarjuk frissíteni testünk, és el akarjuk tűntetni az öregedés legapróbb jeleit is, készítsünk egy frissítő rizskorpa fürdőt. A rizskorpát nem kell beleszórni a vízbe, ugyanis olajként vagy akár tusfürdő formájában is lehet kapni. Ne lepődjünk meg, ha a tusfürdő oldalán a bikaondó szót olvassuk. A tisztított és fertőtlenített bikaondó gazdag proteinben, rengeteg vitamint biztosít a hajnak és a körmöknek, tehát semmi bajunk nem lehet tőle.

A természet hívei a natúr kozmetikumok mellett természetes összetevőjű sminklemosót is be tudnak szerezni. Sok smink használata, stresszes életmód esetén, vagy ha csak egyszerűen egy igazán kényeztető arcápolásra vágytok, akkor szintén rizskorpa alapú sminklemosó és arckrém ajánlatos. Ezek segítségével eltávolítható az összes lerakódott szennyeződés, és egészséges, matt bőrfelületet biztosít.

Elődeink is bíztak a természet jótékony hatásaiban, ezért mi se féljünk természetes módon szépülni. Lehetőségünk van japán szépségszalonokba is ellátogatni ahol a cikkben felsorolt praktikákat ki is próbálhatjuk.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 2 Átlag: 5

Szólj hozzá!