Álom has: mindig feszes és lapos

Mindenki tökéletes alakot szeretne, melynek egyik fontos eleme a feszes has, de “sajnos” már alapvetően egyedi alkattal rendelkezünk, mely nem feltétlenül alakítható hibátlanná. Az is tény, hogy a kifogástalan megjelenés valójában egy igen relatív dolog.

Vannak férfiak, akik kifejezetten a vékony lányokat szeretik, míg mások azt, ha nem egy ropit kell ölelgetniük. Az viszont talán mindkét véglet esetében közös, hogy a kisebb-nagyobb pocak annyira nem vonzó. Ha kicsit gömbölydedebb a fenék és ehhez arányosan picit erősebbek a combok, az lehet vonzó. A zsírpárnák a hason viszont valamiért nem tartoznak bele a dögös megjelenés fogalmába. Persze egy darabig lehet rejtegetni, lazább felsőket, kardigánokat felvenni, de egy bizonyos pont után már nem tud rejtve maradni egy párkapcsolatban. A kicsit nagyobb pocak azonban nem csupán mozgásszegény életmód következtében alakulhat ki, hanem helytelen táplálkozás miatt is.

A feszes has és az étrend

Első lépésként tehát érdemes táplálkozási szokásainkon módosítani. Van az a mondás, miszerint „reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus”. Nos, az ebéd és a vacsora rendben van, de azért nem feltétlenül reggelire kell hatalmas mennyiségű élelmiszert testünkbe juttatni. Tartsuk szem előtt inkább azt, hogy délelőtt méregtelenít nagyobb erőbedobással a szervezetünk, ezért még inkább fokozhatjuk ezt a folyamatot gyümölcsök, zöldségek elfogyasztásával. Reggelire egészséges lehet egy zsírszegény natúr joghurt, esetleg kefir, továbbá éhgyomorra egy csésze zöld tea. A nap egésze során érdemesebb kisebb mennyiségű ételeket magunkhoz vennünk.

Ebédre sem kell annyira megpakolnunk hasunkat minden jóval. Sokszor egy tartalmasabb húsleves is bőven elegendő lehet, hiszen a lébe főzött húsok és zöldségek kellő tápanyaggal tudják ellátni szervezetünket. Persze nem lehet mindig levesen élni, de időnként megkímélhetjük emésztésünket. A gabonafélék mindenféleképpen fontos részét képezik étrendünknek, de ezekből keressük a teljes kiőrlésűeket. Ezek biztosítják az élelmi rostok mellett az ásványi anyagokat és vitaminokat, azonban – mivel összetett szénhidrátokat tartalmaznak – lassabban emésztjük meg őket, így később leszünk újra éhesek. Teljes kiőrlésű tészta, párolt zöldségekkel és némi sovány hússal kitűnő választás lehet. A főétkezés előtt továbbá érdemes meginni egy pohár vizet, mert elvileg így időben megérezzük majd, ha már eleget ettünk, nem fogjuk túlenni magunkat. Vacsorára könnyen emészthető ételeket ajánlatos enni, és lehetőleg nem este 9-10 óra tájékán. Ha tehetjük meghatározott időközönként együnk, és ehhez tartsuk magunkat. Az ideális a 3 óránkénti étkezés.

A feszes has és az edzés

A gyomrot nem túl megterhelő, kiegyensúlyozott étrend mellett természetesen formálnunk is kell hasizmainkat, ha feszesebb hasat szeretnénk. Érdemes több helyről ötleteket szerezni, hogy a számunkra leghatékonyabb gyakorlatokat gyűjtsük össze. A hasizmok sajnos nem alakulnak túl gyorsan, ezért hosszabb, kitartó munkára lesz szükség esetükben, de valójában napi fél óránál többet nem fognak „elvenni” életünkből. Alhasra kitűnő gyakorlat lehet, ha hanyattfekvő pozíciót veszünk fel, lábainkat összezárjuk, és a talajtól elemelve derékszögben tartjuk őket. A tenyereket helyezzük a fenék alá, a felsőtestet is megemelhetjük, de ha ez elsőre nem megy, akkor majd a későbbiek folyamán nehezíthetjük vele a mozgássort. Miközben tehát a bal láb marad derékszögben, a jobb lábat kiegyenesítjük teljesen párhuzamosan a talajjal, majd visszazárjuk derékszögbe, és a bal lábat egyenesítjük ki. Mindkét lábbal legalább harmincszor ismételjük meg ezt a gyakorlatot.

A hasprés szintén hatékony lehet, csak ez nem az alhasat, hanem a hasizom felső részét edzi meg. Ehhez szintén a hátunkra kell feküdnünk, míg lábainkat felhúzzuk, a talpaink a földre simulnak. Fontos, hogy tekintetünket felfelé szegezzük, illetve állunkat ne engedjük le, tehát legyen közte és mellkasunk között legalább egy 15 centiméteres rés. E gyakorlatnál könyökünkkel nem kell megérintenünk térdünket, elég, ha pár centiméterre emeljük fel a talajtól a felsőtestet, majd lassan visszaengedjük. Ha ez könnyű, akkor egy idő után kipróbálhatjuk úgy is, hogy nem engedjük vissza felsőtestünket a földre, hanem attól körülbelül egy centire megállunk.

A kiegyensúlyozott, többször kis adagokban, meghatározott időközönként történő étkezéssel, megfelelő folyadékbevitellel, rendszeres hasizom gyakorlatok kiegészítésével látványos hatást érhetünk el. Ha kicsit ellustulnánk, motiváljuk magunkat valami számunkra kedves, fontos tényezővel, és ne térjünk el a tökéletes has receptjétől.

Értékelje ezt a cikket!
Összesen: 0 Átlag: 0

Szólj hozzá!