Az anya gyermek kapcsolat fontossága

Amikor elfogadjuk és akarjuk a bennünk növekvő életet, egyúttal azt is elfogadjuk, hogy egy életen át tartó kapcsolatot alakítunk ki a gyermekünkkel. Szeretjük, óvjuk és megvédjük mindentől, amíg igényli, ameddig lehetőségünk van rá.

Gyermekünkkel való kapcsolatunk már a várandóság időszakában elkezdődik. Van, aki már egészen a korai felismerés pillanatától óvja és félti a gyermekét, másoknál ez körülbelül a terhesség felénél az első rugdosásoknál alakul ki. Amikor az anya fizikálisan is elkezdi, önmagában érezni a gyermekét beindulnak a folyamatok a baba szükségleteinek kielégítésére. Van, akinél az első tejbelövődés is megtörténik, de az előtej termelődése mindenképpen elkezdődik. A magzat általában reagál a külső hangokra, a simogatásokra, az anya kedélyállapotára. Például közelebb bújik, ahhoz a ponthoz ahol érzi a simogatást, vagy később attól a zenétől, vagy énektől nyugszik meg, amit sokszor hall még a pocakban. Ha egy édesanya mindennap, amikor már otthon van, mindig ugyanazt a sorozatot nézi a TV-ben, a gyermeke később felismeri annak a zenéjét, és reagál rá, mosolyog, vagy később tapsikol.

A kötődés kialakulásának következő állomása a születés. Általában minden szülő elképzeli, hogyan fog kinézni a csecsemője, milyen színű lesz a szeme, lesz-e haja? Amikor az anya először találkozik a kisbabájával, már a szülés után meghatározhatja a későbbi viszonyukat. Akár csak a szülés közbeni negatív élmény, vagy a hosszú vajúdás. Ha az anya csúnyának látja a babáját, vagy csak nem olyan, mint ahogyan elképzelte, akkor negatív érzelmekkel viszonyulhat a későbbiek során újszülöttjéhez. Ő pedig ösztönösen válaszol erre az érzelemre, például többször sír, nehezebben alszik el, kevesebbet eszik.

Ugyanilyen fontos az, hogy az első nyolc hétben az anya hogyan alkalmazkodik a szerepéhez, mennyire ismeri fel a gyermeke jelzéseit. Például, hogy hogyan tudatja, hogy éhes, hogy melege van, vagy, hogy fázik, esetleg zavarja a nedves pelenkája. Az első fél évben a babák általában 3 óránként esznek, és nem tudják megkülönböztetni a nappalt az éjszakától, ez pedig azt eredményezi, hogy az anya fáradtabb, nem tudja, kipiheni magát, emiatt esetleg ingerültebben viszonyul a gyermekéhez is. Az anya ilyenkor nem találja a helyét, úgy érzi, hogy azért él, hogy mások testi szükségletét kielégítse. Ha úgy érezzük ekkor, hogy nem bírjuk, akkor kérjünk meg valakit, például a férjünket, hogy éjszaka Ő kelljen fel a picihez. Ez akkor könnyebbség, ha tápszeres a baba, vagy ha az anya lefejt tejét elfogadja a baba cumisüvegből. Ha erre nincs lehetőségünk próbáljunk, akkor aludni nappal is, amikor a gyermekünk.

Aztán már sokkal könnyebb lesz a feladatunk anyaként, egyre változatosabban eszik a baba, kialakul egy menetrendje a mindennapokban. Ugyanakkor lesz éhes, ugyanakkor kell vele sétálni menni, stb. A baba is elkezdi felfedezni a környezetét, egyre több mindent akar önállóan csinálni. Felül, elkezd mászni, majd egy éves kora körül próbálkozik a felállással, járással, szóval az anyai szívünk dagad a büszkeségtől, hogy mennyire ügyes a babánk. Ha mellette vagyunk a szárny próbálgatásai során, megvigasztaljuk, ha sír, ösztönösen válaszolunk, a reakcióira tudhatjuk, hogy pozitív kötődés alakult ki gyermekünkkel.

Az első nehezebb időszak a baba 8-9 hónapos korában következik be, ekkor már félelemmel reagálhat arra, ha nem vagyunk a közelébe, többnyire el sem enged minket a látóteréből. Ilyenkor még a baba nem tudja, hogy anya nem hagyta Őt el, hanem visszafog jönni, ahogy a játékát sem többnyire ott keresi ahová leejtette. Ez a félelem a szeparációs szorongásban teljesedik ki a kicsi 14-18 hónapos korában. Ekkorra már rájön arra a baba, hogy anya nem ment végleg el tőle, és a játék is csak leesett a kezéből. Ilyenkor már akár séta közben is 2 méternél távolabb merészkedhet az édesanyjától.

Három éves korra, ha a kapcsolat valamikor nem sérül, akkor a serdülőkorig tartó szoros kapcsolat alakul ki anya és gyereke között. A gyermek tudni fogja, hogy anyjában megbízhat, segít neki, ha elakad, vagy ha bajban van. Ezt a kapcsolatot nem szabad elrontani, és akkor a gyermekünk nem csak szülőként fog viszonyulni hozzánk, hanem kicsit a barátjának is fog minket tekinteni. Akinek elmondhatja a titkait, aki nem szidja meg, ha egyest kapott az iskolában, hanem segít neki a felkészülésben. Bátorítja a szárnypróbálgatásait, és nem töri le a lelkesedését azzal, hogy nem figyel oda a gyermekére. Ezt vegyük figyelembe akkor is, amikor gyermekünk elkezd serdülni.

Anyának lenni a legnagyobb felelősség a világon. Minden édesanya büszke lehet Önmagára! Minden édesanyának örömteli anyák napját kívánunk!